Tisztújító közgyűlés - 2016. október 01. - Lurdy ház Kamarai hírek Kedves Kollégák! A 2016 az aktuális, négyéves kamarai ciklus utolsó éve. Ennek megfelelően idén kerülnek sorra mind területi, mind országos szinten a kamarai tisztújító választások. |
„Miénk itt a tér….” „ Közös felelősségünk, hogy a Magyar Állatorvosi Kamarát, szakmai köztestületünket hogyan működtetjük. Ahhoz, hogy működjön, olyan emberekre van szükség, akik felvállalják, hogy a munkaidejük és a szabadidejük egy részét közös ügyeinknek az intézésére szentelik.”
1. A tisztújító választások sikeressége és eredményessége érdekében szeretnék tájékoztatást nyújtani a sorra kerülő választás helyszínére és időpontjára, valamint a megválasztásra kerülő kamarai tisztségviselőkre és feladatokra vonatkozóan:
Helyszíne: Budapest, Lurdy Ház. A kezdési időpont még egyeztetés alatt, a pontos menetrendről természetesen időben tájékoztatni fogjuk kollégáinkat. Sikeres és eredményes választásokat csak a kamarai tagok kellő számú és aktív részvétele mellett lehet lebonyolítani. Tisztújító választások négyévente egyszer zajlanak a kamarában, a vezetőség ennek megfelelően - a soron következő kamarai ciklus kiemelten fontos célkitűzései miatt– arra kéri a szervezet minden egyes tagját, hogy részvételével tisztelje meg, és segítse a választások lebonyolítását. „Egy félnapot négyévenként egyszer kell erre a célra áldozni.” (Hozzáteszem: minden kamarai tag sikeresebb és eredményesebb szolgáltatói tevékenysége érdekében is.) 2. A Kamara tagságának ismernie kell, hogy, mely feladatokra, milyen tisztségviselők és más kamarai tisztségek kerülnek a tisztújító közgyűlésen megválasztásra. Terjedelmi okokból ezt egy, a jelen levélhez csatolt külön összefoglalóban ismertetem kollégáimmal. Az összefoglalóból látható, hogy szépszámú kamarai feladat van, ennek ellátása a köztestület természetéből eredően a tagság aktív szerepvállalását igényli. Mindazon dolgok megszervezése és ellátása a feladat, ami miatt a kamarai tagok részei a területi szervezetnek, ami miatt rendszeresen kamarai tagdíjat fizetnek, ami miatt számítanak arra, hogy a megválasztott személyek értük és érettük tevékenykednek a kamara területi szervezetében. Mindezek miatt kéri a vezetőség minden Pest megyei kamarai állatorvos tagját, hogy legyen jelen a közgyűlésünkön, részvételével és a feladatvállalás mutatott aktivitásával tisztelje meg köztestületünket. Javasoljuk, hogy a közgyűlést megelőzően - szűkebb körben, az egyes járásokban – közösen gondoljátok végig, kik(et) tartotok alkalmas jelölteknek az egyes megválasztandó posztokra és feladatokra Emellett keressétek, vegyétek fel a kapcsolatot a mostani tisztségeket betöltőkkel a felmerülő kérdések illetve további tájékoztatás igénye esetén. Ebben mindannyiunk segítségére számíthattok. Üdvözlettel: MÁOK Pest megyei szervezet vezetősége megbízásából: dr. Hirmetzl Gábor, titkár
|
Mellékelt dokumentumok: valasztas_tisztsegek.doc |